
A faluban sokan nosztalgiával gondoltak vissza iskoláskoruk egyik kedvenc helyére, a régi iskolakertre, amely hat évvel ezelőttig elhagyatottan várta vissza az őt gondozó szorgos kezeket. Így kezdődött tankertünk története, amely idén már 6 éves.
2019 nyarán a Szokolyai Cseh Péter Általános Iskola és Szokolya Község Önkormányzata – szülők, pedagógusok és diákok összefogásával – ökológiai szemléletű, madárbarát tan- és élménykertet hozott létre. Közös munkánk eredményeként egy élő, tanító és közösségépítő tér született.
Az elmúlt hat év a legnagyobb törődés mellett is nyomot hagyott a kerten. Iskolánk alapítványa, az Azonos Esélyekért Alapítvány, a tavalyi évben sikeresen pályázott a MOL–Új Európa Alapítvány Zöld Oázis programján, és 1.986.000 Ft támogatást nyert a tankert felújítására.
Az elnyert összegből lenolajjal kezeltük a kiemelt ágyásokat és a kert faelemeit, a járófelületeket pedig újra geotextillel és mulccsal burkoltuk. A 2025/26-os tanév elején a kert legészakibb részén gyógy- és fűszernövény-ágyásokat alakítottunk ki, a délkeleti részen pedig őshonos cserjékből és évelőkből bokorsort ültettünk.
Mindez nem valósulhatott volna meg a gyerekek, szülők és önkéntesek lelkes munkája, valamint Szokolya Község Önkormányzatának támogatása nélkül.
Szívből köszönjük mindenkinek a segítséget, és külön köszönet illeti a MOL–Új Európa Alapítványt, hogy támogatta projektünket!
Agodné Szabó Réka
Azonos Esélyekért Alapítvány
kuratóriumi elnök




